Novella: Human connect to human

Heyhó, heyhó, a twc az jó... *7 törpe füttye, amit sajnos nem tudok betűkbe átültetni* ^^ I'm here again!

Újból itt vagyok, bár nem I see the tears in your eyes... részt hoztam - csak csendben jegyzem meg, hogy kész van az 5.fejezet, már a végső simításokat végzem rajta, szerda körül hozom azt is -, hanem egy novellát.
Eredetileg Neserly Molly pályázatára akartam beküldeni, de nem tartottam elég jónak, így végül itt kötött ki. A pályázatra majd megy más :P

Remélem adtok egy esélyt a dolognak és beleolvastok...

kép: larkys.devart

Cím: Human connect to human
Írta: Awesina
Páros: Tom x Bill

Kedvcsináló idézet:

Hirtelen zaj csapta meg a fülét. Mintha valaki motozna ott, annál a kupacnál...

Bill pulzusa az egekbe ugrott és idegesen nyalta meg kiszáradt ajkait. Eddig nem találkozott élőlénnyel, merjen még reménykedni? De az idegen döntött helyette, mert hamarosan egy fej bukkant elő a roncsok közül. Látszatra egy ember feje, halvány színű bőrrel és piszkosszőke rasztahajjal, ajkában fémszínű karika csillogott.

A Hey, du! alatt fogalmazódott meg az ötlet, de csak a Human connect to human meghallgatása után tudtam rávenni magam a megírásra, ezért lett az a címe - meg másért is, amiről a sztori szól xD. Enjoy!

A fekete hajú fiú felszisszent, ahogy meztelen talpához egy éles szilánk ért és ijedten nézett körül. Pedig nem volt mitől tartania: a környék kihalt volt, teremtett emberi lélek sehol, csak a Romok végeláthatatlan, sötét kupacai szennyezték a látóhatárt.

Bill három napja volt úton ebben a törmelékrengetegben és kezdett elfáradni. Teste lehűlt, szakadt ruházata igen keveset tartott meg a melegből, sápadt arcát kicsípte a metsző szél, fekete tincseit összekócolta. De őt ez nem érdekelte, ment tovább rendületlenül, keresve valamit vagy valakit, aki megmagyarázza neki, hogy mi történt, hova tűnt minden...

Elfordította a tekintetét, ahogy meglátta a romok alól kilátszó kezet. Sok holttestet látott már, egészben és darabokban, épen és összeroncsolódva, de még mindig felfordult tőle a gyomra és a szívébe fájdalmas szorítás költözött.

Hirtelen zaj csapta meg a fülét. Mintha valaki motozna ott, annál a kupacnál...

Bill pulzusa az egekbe ugrott és idegesen nyalta meg kiszáradt ajkait. Eddig nem találkozott élőlénnyel, merjen még reménykedni? De az idegen döntött helyette, mert hamarosan egy fej bukkant elő a roncsok közül. Látszatra egy ember feje, halvány színű bőrrel és piszkosszőke rasztahajjal, ajkában fémszínű karika csillogott.

- Hát te hogy kerülsz ide? - kérdezte a fej meglehetősen udvariatlanul, majd nemsokára előbukkant a fiú teste is, kilépett a kupac mögül.

- Te... te ember vagy? - pislogott Bill nagy szemekkel. A torka kicsit kapart, hiszen régóta nem szólalt már meg és fülének meglepően idegennek hatottak az emberi szavak.

- Olyan vagyok, mint te. Szerinted?

- Lehetséges, hogy mások is...

- Nem. Te vagy az első, akivel találkozom.

- Nekem is - biccentett Bill lehangolódva.

- Hogy hívnak? - Leplezni próbált kíváncsiság ült az idegen sötét szemeiben.

- Bill vagyok. És te?

- Tom. - Bill megítélése szerint kellemes, bársonyos hangja volt az ismeretlen fiúnak.

Éles szél söpört végig a vidéken, megzörgetve a törmelékeket és a két fiú feszülten fülelt. De semmi életre utaló hang.

- Fázol? - nézett Tom a szemmel láthatóan reszkető másikra.

- Kicsit... - Fáradt volt, szinte a végletekig kimerült, a lábai sajogtak és a feje szédült, de ezt Bill a világért se vallotta volna be. Na jó, a világért talán igen. Bármit megtett volna, hogy visszakapja a régi világot...

- Gyere be. - A fekete hajú először nem értette, de felderült az arca, amikor Tom az egyik kupacba vájt barlangszerűséghez vezette. És volt bent egy ágymatrac! Bill majdnem elsírta magát, ahogy meglátta, remegő térdei felmondták a szolgálatot és ő lerogyott rá.

- Kimerültnek látszol, mióta vagy úton?

Bill összegömbölyödött a matracon, horzsolásos térdeit átölelte a karjaival, igyekezett annyit megtartani saját testmelegéből, amennyit tudott.

- Három napja. A földön ébredtem a szemét között, mindenféle emlék nélkül, így nem láttam más kiutat, minthogy elinduljak - suttogta.

- Én inkább egyhelyben maradtam és megpróbáltam alkalmazkodni.

- Te se tudod, hogy mi történt?

- Minden ilyen volt, amikor felébredtem. Valami hatalmas, fehér fénycsóva rémlik, de semmi más...

- Mi lesz így velünk? - Bill végre talált egy másik embert, mostmár nem kellett erősnek maradnia, megengedhette magának a kétségbeesést.

- Élni fogunk! Életben tudunk maradni, és ez a legfontosabb. Itt maradsz? - Bizonytalanul nézett társára, megadva neki a választás lehetőségét. De a sötét tekintet az elutasítás félelméről árulkodott...

- Itt. - Ébredése óta először, halvány mosoly táncolt Bill kiszáradt ajkain, ahogy odabújt Tom izmos testéhez. - Együtt könnyebb lesz.

- Együtt...

~

Hetek teltek el, de a dolgok változatlanok maradtak. Életben voltak, megtanulták hasznosítani a romokat, amiket tudtak, de senki más élőlénnyel nem találkoztak.

Tom viszont azon kapta magát, hogy egyre többször bámulja a törékeny fiú hívogató ajkait...

- Szerinted lehetséges, hogy csak mi maradtunk ezen a világon? - tette fel a kérdést Bill, amikor egyik este szokásosan összebújtak a matracon.

- Lehetséges.

- Ez lehangoló...

- Miért lenne az? Legalább ketten vagyunk.

- Igaz. Egyedül tuti nem élném túl.

- Az biztos - nevetett Tom. - Ha én nem lennék, te már belehaltál volna a bolyongásba.

- Jó, nem kell ezt folyton az orrom alá dörgölnöd. Én nem vagyok olyan leleményes és tökéletes, mint te!

- Hé, nem ezt mondtam.

- De gondoltad.

- Az biztos, nem kérdes, hogy kettőnk közül ki a tökéletesebb - vigyorgott a raszta magabiztosan.

- Pffff, na én megyek. - Elindult a kijárat felé, de Tom a derekánál fogva visszahúzta, végighemperedtek a matracon.

- Odakint sötét van és hideg, ne menj. Na, tudod, hogy csak vicceltem. - nevetett a rasztahajú. - Te gyönyörű vagy, mondtam már.

- Mondtad. - Halvány pír suhant át a sápadt arcon és nem tudta megállni, hogy ne nézzen társa kihívó ajakpiercingjére. Bill nagyot nyelt. - Tom?

- Hm?

- Ha nincs senki rajtunk kívül, akkor nekünk mindent szabad?

- Igen, azt hiszem.

- Akkor én megcsó... - Mielőtt befejezhette volna a mondatot, hideg, puha ajkak simultak az övének és megremegett, ahogy megérezte a karika fémízét. Azonnal viszonozta a csókot, szabad utat engedve vágyainak és ingerlően megszívta társa ajakpcjét. Nyelveik a dominanciáért harcoltak és mindkét fiú belesóhajtott az édes érzésbe.

- Mindent szabad - nevetett Tom, kezeit becsúsztatva a szakadozott póló alá, hogy rátaláljon a bársonyos mellkasra.

Két ember, két lélek, két szív simult össze a régi matracon, a világ romjai között.

De nem számított semmi, mert ők ketten ott voltak egymásnak.

Együtt voltak.

Szerzői megjegyzés: Őszintén, a képzeletemben először csak a ~-ig tartott a dolog, aztán rájöttem, hogy kéne bele valami komolyabb dolog is...

Ti mit gondoltok róla?