A zongora mellett (By the piano) 2.fejezet: Lehet

Gyönyörű, madárcsicsergős jó reggelt kívánok minden idetévedőnek ^^ Élvezzétek a nyarat, amíg még tart!
Nekem ez a hét eléggé zsúfoltra sikerült, ezért tudtam csak most hozni a frisst, ami A zongora mellett 2.fejezetét jelenti - az I see the tears in your eyes... folytatása már készülőben van, no para xD. 
Szenvedtem vele eleget, remélem értékelitek :P



2.fejezet: Lehet

Szokásos kedvcsináló idézet:

Bill abbahagyta a játékot és a rasztahajú felé fordult, barna szemei fénylettek és arca édesen kipirult volt. Tomot nézte, várakozóan, az alsó ajkát rágcsálva. Tom csak ült ott, teljesen lenyűgözve, nehezére esett lélegezni és olyan volt, mintha az összes szó kiröppent volna a fejéből. Mintha transzban lett volna; Bill zenéje, Bill művészete meglágyította volna és amikor barna, majdhogynem egyforma szemeik találkoztak, Tom tudta, érezte, hogy Bill a hiányzó darabka, az ő lényének másik fele, amiről a nagymamája mindig mondta, hogy akkor fogja megtalálni, amikor a legkevésbé sem várja.

2.fejezet: Lehet (eredeti cím: May be)

Tom tudta, hogy inkább a kottákat kéne elkérnie, amiért jött, de azok voltak a legutolsó dolgok az agyában, teljesen elfeledtetve a fiú által, aki lenyűgözte őt. Igazán szomorú, hogy néma volt, mert Tom nagyon akarta hallani őt beszélni, mint ahogy énekelni is. Tom tudta, hogyha Bill beszélni tudna, biztosan gyönyörű hangja lenne. Bill egyszerűen olyan embernek látszott, aki csodálatos volt mind külsőleg, mind belsőleg.

A fiú, Bill, újból egy másik lélegzetelállító dalt játszott Tomnak és ő teljesen elveszett benne. Nem tudott sokat a fiúról; csak azt, hogy néma volt és egy rosszul sikerült torokműtét után vesztette el a hangját. Azt is tudta, hogy Bill énekes volt, mielőtt megnémult volna és csak a zenének élt. A zene volt Bill szenvedélye és ezt Tom meg tudta mondani, csak a látványból is, ahogy zongorázott.

Tom leült egy székre Bill mellé. Figyelte Billt, hallgatta a mesterművet, amit ő zenének hívott. Bill nemcsak játszott a zongorán; eggyé vált vele, mint ahogy a dallammal is, amit az ujjai hívtak elő a hangszerből. Bill gyengéd és finom módon mozgatta a kezét és a szemei csukva voltak, csak néha nyitotta ki őket, amikor Tomra mosolygott, de egy pillanatra sem hagyta abba a játékot.

Soha az életében Tom nem törődött sokat a zongorákkal és sosem volt olyan dal, dallam, ami ennyire magával ragadta volna őt, mint most ez. Az első dal, amit a fiú zongorázott, az hozta őt ide, szép volt, de ez a darab, amit most Bill teljes szívéből játszott, majdnem könnyeket csalt Tom szemébe. Mintha a dallam megkereste volna az ő érzékeny oldalát és feltárta volna a világnak.

Bill annyi szenvedéllyel és beleéléssel játszott. Talán ez volt az oka, hogy a dal különös hatást gyakorolt Tomra. Minden hang, minden dallamváltás összeszorította Tom szívét és melegséggel árasztotta el. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, majd mikor kinyitotta, Bill nézett rá a legmelegebb mosollyal, amit a fiú valaha is látott. Tom visszamosolygott, de a szemei majdnem könnyesek voltak, maga sem tudta miért.

Bill abbahagyta a játékot és a rasztahajú felé fordult, barna szemei fénylettek és arca édesen kipirult volt. Tomot nézte, várakozóan, az alsó ajkát rágcsálva. Tom csak ült ott, teljesen lenyűgözve, nehezére esett lélegezni és olyan volt, mintha az összes szó kiröppent volna a fejéből. Mintha transzban lett volna; Bill zenéje, Bill művészete meglágyította volna és amikor barna, majdhogynem egyforma szemeik találkoztak, Tom tudta, érezte, hogy Bill a hiányzó darabka, az ő lényének másik fele, amiről a nagymamája mindig mondta, hogy akkor fogja megtalálni, amikor a legkevésbé sem várja.

Bill lassan megtörte a szemkontaktust és maga elé vette a jegyzetfüzetét, beleírt egy üzenetet a másiknak. Még a stílus is, ahogy Bill írt, angyali volt és hiába nem volt tökéletes a kézírása, de Tom szemeiben olyan gyönyörűnek látszott, mint a zongorista maga.

Bill átadta neki a jegyzetfüzetet és Tom megrázta a fejét, az írásra fókuszálva.

Én tudom, hogy én nem tudok beszélni, de te miért nem mondasz valamit?

Nem tetszett a dal?

Csakúgy, mint korábban, Tom kétszer olvasta el a mondatokat, mielőtt rájött, hogy Bill nem lát bele a gondolataiba, ezért felemelte a fejét és az előtte ülő tüneményre nézett.

- Csak nem tudom, hogy mit mondjak - válaszolta, a hangja lágy volt és melegséggel teli, pont úgy, ahogy magát érezte, amikor újra elmerült a barna szempárban. - A dal ismét elképesztő volt. Nagyon szépen játszol, nem baj, ma megkérdezem, hogy mi volt a darab címe?

Bill szinte ragyogott és újból a füzet fölé hajolt, sietősen írva le a választ, majd Tomnak nyújtotta. Az ujjhegyeik egymáshoz értek egy pillanatra, kellemes borzongást küldve Tom gerince felé.

Köszönöm a dicséretet. Komolyan mondom, túl kedves vagy. A dal címe pedig May Be, Yirumától. Nagy rajongója vagyok, ezért van az, hogy legtöbbször az ő dalait játszom.

- Tényleg különösen szép volt, nagyon jól zongorázol - mondta Tom, őrült pirulásra késztetve a másikat és Bill szíve csak úgy szárnyalt a mellkasában a bók hallatán. - Sok embert láttam zongorázni a tv-ben, meg minden, de te vagy az egyetlen, akit csukott szemmel játszott.

Bill kifújta a levegőt és eltakarta az arcát apró kezeivel, mielőtt választ írt volna Tomnak. Tom úgy döntött, jobb lesz úgy, ha közelebb ül Billhez, mert így a fiúnak nem kell folyamatosan odaadni neki az üzeneteket. Ha Tom mellé ül, csak fölé tud hajolni és elolvasni, ennyi az egész.

Amikor Tom közelebb került Billhez, teljesen új érzés kezdett pulzálni a gyomrában. A melegség Bill és ő közötte varázslatos volt, szinte elégette őt. Vágyott erre a különös fiúra és még csak most találkoztak! A magány, amit Tom érzett a nagymamája halála óta, most eltűnt, ahogy Bill mellett ült, maguk előtt a fekete, fényes zongorával.

Tom veszélyesen közel került Bill nyakához, ahogy előrehajolt, hogy elolvassa a választ. Érezte Bill illatát és nem tudott nem arra gondolni, hogy milyen csodálatos volt, mint a nyár és a nyíló virágok. Tom észrevette, hogy Bill valamiféle reakciót vár a szavaira.

Köszönöm megint, sokat gyakorlok, szóval tényleg sokat jelent nekem, hogy te szépnek találod. Nem akarok bunkó lenni, de mit keresel te itt? Még sosem láttalak itt ezelőtt.

És csak úgy, mint egy pillanat, Tomnak bevillant, hogy miért is jött és hogy tulajdonképpen vissza kéne mennie az idősök otthonába a kottával. De nem akart. Maradni akart. Itt, ezelőtt a zongora előtt, ezzel a gyönyörű teremtménnyel. Talán vissza tud menni később is? Tom remélte. Szinte sajgott a szíve, hogy jobban megismerje a zongoristát, hogy közelebb kerüljön hozzá, hogy egésszé varázsolja a törött dolgot, ami Tom szíve volt.

- Úristen, arról teljesen elfeledkeztem! - csapott a homlokára Tom, még mindig elég közel a másikhoz, hogy érezhesse nyakának és hajának illatát. - Egy idősek otthonában dolgozom és időnként szoktak ott olyan szórakoztató esteket tartani. Egy bizonyos hölgynek kottákra van szüksége, ha jól emlékszem, a dal címe Only one és a főnököm rám osztotta a feladatot, hogy keressem meg itt a srácot, akinél vannak és hozzam el.

Bill Tomra mosolygott, a tekintete újból csillogott, olvadásra késztetve Tomot, ahogy az arca halvány rózsaszínre színeződött. Tom nem akart semmi mást, csak kinyújtani a karját és megsimítani a zongorista arcát az ujjhegyeivel, csak megnézni, hogy a bőre tényleg olyan puha és meleg-e, mint amilyennek látszott.

A fekete hajú fiú elkezdett kutakodni a mappáiban majd egy pillanat múlva már nyújtotta is a kottákat Tomnak, halványan mosolyogva a fiú csodálkozó tekintetén.

Bill volt az. Bill volt az, akivel találkoznia kellett a mai nap. Tom elmosolyodott és értük nyúlt, a zongorista azonban még mindig tartotta a papírokat. Egyetlen szívdobbanásnyi ideig csak ültek ott, mindketten fogva a kottákat maguk között, ahogy a tekintetük összekapcsolódott. Ahogy beköltözött a melegség a szívükbe.

Bill volt az, aki hamarabb elengedte őket, így Tomnak volt lehetősége belenézni. Ez azt jelenti, hogy most itt kell hagynia Billt? Hogy ki kell sétálnia ezen az ajtón és talán sosem fogja őt újra látni? Furcsa volt, de a rasztahajú érezte, hogy a szíve belesajdul ebbe a gondolatba, hogy sosem láthatja többé a fiú angyali arcát, ahogy az a dallamból tiszta varázslatot formál...

- Köszönöm - suttogta, egy utolsó mosolyt villantva a zongoristára, majd felállt. Indulnia kell dolgozni, most, hogy már nála vannak a kották. A főnöke valószínűleg dührohamot kap, ha kimarad még egy óráig. Mélyen belül fájt ez neki, de be kellett látnia, ez volt az igazság.

Tom érezte, hogy egy puha kéz elkapja a karját, amikor már azon volt, hogy elmenjen. Megfordult és szembetalálta magát Bill könyörgő tekintetével. Egyértelmű volt, hogy Bill nem akarta, hogy Tom elmenjen, de... muszáj volt. Ő sem akart, de nem veszíthette el az állását.

Bill felemelte a jegyzetfüzetét, újabb üzenetet mutatva.

Lenne kedved eljönni hozzám, miután végeztél?

Nagyon szeretnélek újra látni.

Ui.: A címem itt van a papírka hátulján.

Tom azt is látta, hogy a fiú egy kis szívecskét rajzolt az utolsó szó után. Ez erős dobbanásra késztette a raszta szívét és nem akart semmi mást, csak egy ölelésbe zárni Billt, de... várta a munka.

- Persze, van kedvem - mosolygott újra rá és megfordította a papírt, hogy lássa a címet.

Amikor Bill meghallotta a szavait, azonmód felpattant és egy apró puszit nyomott Tom arcára. A fiú mosolya még szélesebb lett, majd búcsút intett.

Az esze folyamatosan a különleges zongoristafiú körül járt a nap folyamán és a Bill játszotta dallam visszahangzott a fülében, újra meg újra. Oh, nem tudott várni, hogy újból lássa ezt a gyönyörűséget!

Fordítói megjegyzés: Most pedig töredelmesen bevallom madárkáim, hogy sok helyen belenyúltam. Először csináltam egy nyers tükörfordítást, majd magyarosítgattam, kicsit formáltam az én szám íze szerint. Pár helyen elvettem a nyálból, bár szerintem így is szirupos maradt, de félszavak, amiket kihagytam, az én szememnek egyszerűen sikítottak, hogy TÚL SOK! Lehet, hogy egy angol nem így látja, de egy magyar igen xD Szóval, azért remélem nem csesztem el túlságosan és tetszett nektek ♥ Kritikákat szívesen veszek, mint mindig, legközelebb pedig remélhetőleg már I see the tears in your eyes... résszel térek vissza! (nem ígérem, de a jövőhére várható)

Addig is, élvezzétek ki az utcsó nyári szabadnapokat :P