A zongora mellett (By the piano) 1.fejezet: A folyó benned áramlik

Heyhey ^^ Awesina visszatért!
Az I see the tears in your eyes... 7.fejezete szerda/kedd körül várható, de ezzel nem tudtam várni, imádom >___<

Most jelentem ki, hogy ez egy fordítás! Sosem csinálom így, de sajnálatos módon a fordítás az eredeti író engedélye nélkül készül... Ahogy láttam, ez egy 2010-es történet és hiába küldtem az írónak üzit, nem válaszolt =__=


cr: ezt én ügyködtem össze, az eredeti banner nem ez ^^

Címe: A zongora mellett (By the piano)
Korhatár: 16-os
Fő páros: Tom x Bill (szóval twincest - not related, bizonyám, ha nem szereted, adios!)
Figyelmeztetések: Twc- not related, Alternative Universe, OOC (Out Of Character - magyarul nem a valós személyiségük van leírva)
Író: The_poltergeist
Fordító: Awesina, azaz én ^^
Eredeti (angol nyelvű): klikk
Summary (Összefoglaló): 
Bill Kaulitz - Egy 19 éves néma fiú, aki csak a zenének él.
Tom Trümper - Egy 20 éves fiú, aki csak a munkájának él, beleszeret a néma zongoristába...

Kedvcsináló idézet:

Még jobban meglepődött, amikor felfedezte, hogy egy fiú a zongorista. Tom a zongora jobb oldalán állt és csak bámulta a fiút, aki játszott. A fiú szemei csukva voltak, ajkai finoman elnyílva és sötét sminket viselt. Sötét haja simára vasalva omlott kis vállaira.
Tom csak nézte. A fiú lenyűgözőnek és kedvesnek látszott, játszva ezt a gyönyörű dalt. Tom el volt bűvölve. A fiú lassan kinyitotta a szemeit, amikor a dal véget ért és a szemei elkerekedtek, ahogy meglátta Tomot, de nem kiabált vagy sikított, ahogy azt Tom gondolta.
Ehelyett felpattant és gyorsan összeszedte a jegyzeteit, próbálván elmenekülni, azonban sajnos a gyönyörű fiú  megbotlott és a jegyzetei szétrepültek a levegőben, káoszt teremtve. Tom azonnal bocsánatot kért, amiért csak így betört és igyekezett segíteni a fiúnak összeszedegetni a papírokat.




1.fejezet: A folyó benned áramlik ( River flows in you)

Tom Trümper nem egy áltagos, 20-as éveiben járó fiú volt. Egyedül élt egy kis házban, pár órára New Orleanstól, amit még a nagymamájától örökölt, Lousie-tól, aki meghalt három évvel ezelőtt. Tom még mindig küszködött a veszteséggel, elvégre a nagyanyja volt az, aki születésétől fogva felnevelte őt. Az édesapja, Joseph, drogkereskedő volt és az édesanyja, Mary-Ann pedig egy elveszett tinédzser, amikor várandós lett Tommal és sosem mondta el Tom apjának, hogy gyereket vár.
Mary-Ann nem gondolta, hogy ő maga elég tapasztalt, hogy megtartsa a kisfiút, akinek életet adott, ezért Louise-re hagyta, hogy nevelje fel. Sajnos, pár évvel ezután Tom édesanyja elmegyógyintézetbe került és öngyilkosságot követett el 3 hónap múlva, de Tom ezt sosem tudta meg. A nagymamája meg akarta őt kímélni a fájdalomtól, ezért azt mondta neki, hogy az anyukáját a rossz szíve vitte el.
Mindig is Tom volt és a nagymamája. Egyedül éltek a házban, mellettük egy kis patakkal és mindketten elégedettek voltak vele. Tom befejezte a középiskolát és leérettségizett, de nem folytatta a tanulmányait. Mostmár teljes munkaidőben dolgozott az idősek otthonában, ahova ő szállította az ételt és gondoskodott arról, hogy a bent lévőknek kényelmes életük legyen.

Tom eléggé magányos lett most, hogy a nagyanyja elhunyt. Élete egy unalmas rutinná vált. Miután felébredt, csinált magának néhány pirítóst a konyhában, elolvasta a napi újságot és tejet adott Hógolyónak, nagymamája macskájának. Aztán elment dolgozni és néha megállt a közeli vegyesboltnál, hogy vegyen pár dolgot, de ettől eltekintve inkább otthon maradt.

A nap fényesen ragyogott át az ablakon, elérve Tom alvó arcát is, ezen a kedd reggelen, amikor ez a történet kezdődik. Reggel 9 óra volt és Tomnak már fent kellett volna lennie, de ő még mindig az ágyban heverészett és horkolt, mint egy láncfűrész, míg Hógolyó a padlóról figyelte őt.
Tom ébresztője újból jelzett.Tom felnyögött, és kinyomta, mielőtt feltámaszkodott volna a könyökére. Küzdött szemei kinyitásával, de sikerült neki egyik szemét kinyitnia, miközben ásított. A padlóról bámuló Hógolyó látványa volt, ami elé tárult. Tom féloldalasan elmosolyodott, pontosan tudva, hogy mi az, amit a cica akar.
- Jó reggelt neked is. - Tom halkan felnevetett és kinyújtóztatta a karjait, lehúzva magáról a fehér takarót és kikelt az ágyból. Megtalálta bő, kék farmerját és magára kapta, mielőtt a törtfehér kis konyhába ment volna. Kinyitotta az egyik szekrényt, kaját és tejecskét találva az imádott fehér cicának, aki jelenleg a lábához dörgölőzött.
- Tessék - nevetett Tom és lehajolva tejet megtöltötte tejjel a macska tálját. - Sajnos ma nem tudok együtt reggelizni veled, már így is késésben vagyok a munkából és még meg is kell állnom a zenesulinál és elhozni valamit, amit egy hölgy kért.
A cica nem nagyon foglalkozott Tommal, inkább a tejét lefetyelte. Tom csak mosolygott a látványon és a szobájába sietett felkapni a ruháit, mielőtt elhagyta volna a házat. Lassan sétált az ő öreg, piros teherautója felé, ami az egyetlen autó volt, amit megengedhetett magának.
Mivel már így is sietett, nem volt ideje összefogni aranyszínű rasztatincseit megfelelően, mielőtt kisétált a házból. Csodálva nagymamája gyönyörű, zöld és virágos kertjét, ezt is megtette. A nap szépen sütött, nagyszerűbbé téve a kertet, mint egyébként.
Aprót sóhajtva, Tom beült a kocsijába és elindult a zeneiskola felé, ami New Orleans központjában feküdt. A suli neve "Zene szívből és lélekből" volt és Tom emlékezett, hogy valaha nagyon akart ott tanulni, de ez végül csak egy álom maradt, ami sosem vált valóra.
Fél órával később, Tom megérkezett az iskolához és leparkolt, nem foglalkozva a motor leállításával, hiszen úgysem tervezte, hogy sokáig marad. Belépve az épületbe, fogalma sem volt, hogy merre induljon. El akart hozni néhány kottát egy néninek az idősek otthonába. Szüksége lesz rá a szerdai zenei esten és Tom felajánlotta, hogy ma reggel munkába menet beugrik értük.
Nem volt biztos benne, hogy hol is van, Tom csak állt ott, amikor meghallott egy csodálatos dallamot szárnyalni a folyosón. Többet akarván hallani a gyönyörű darabból, Tom eldöntötte, hogy meg kell találnia honnan jön, ki játssza és mi a dal címe. Az egyetlen dolog, amiben biztos volt, hogy egy zongora hangját hallja.
A dallam a folyosó végéig vezette a fiút. Az ajtó zárva volt. Tom nagyon figyelmesen hallgatta a zenét és mielőtt meggondolhatta volna a dolgot, lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Igaza volt, innen szólt a szinte mennyei hang. Szép volt, puhán csengő és szívmelengető...
Amikor Tom kinyitotta az ajtót és beengedte magát, egyből észrevette, hogy egy zeneterembe lépett. A szobában állt egy zongora és egyéb más hangszerek is. És látott egy sötét hajú alakot ülni a zongora előtt, nyilvánvalóan a kísértetiesen szép dallamot játszva, ami kiszűrődött innen.
Tom csak állt egy pillanatig, csodálva az alakot, aki folytatta a játékot megállás nélkül. Nyilvánvalóan ez a fiú vagy lány nem vette észre, hogy Tom bejött. Mielőtt átgondolhatta volna, hogy mit csinál, a rasztahajú érezte,  hogy a lábai a zongorához viszik. És az alakhoz, aki ott ült.
Még jobban meglepődött, amikor felfedezte, hogy egy fiú a zongorista. Tom a zongora jobb oldalán állt és csak bámulta a fiút, aki játszott. A fiú szemei csukva voltak, ajkai finoman elnyílva és sötét sminket viselt. Sötét haja simára vasalva omlott kis vállaira.
Tom csak nézte. A fiú lenyűgözőnek és kedvesnek látszott, játszva ezt a gyönyörű dalt. Tom el volt bűvölve. A fiú lassan kinyitotta a szemeit, amikor a dal véget ért és a szemei elkerekedtek, ahogy meglátta Tomot, de nem kiabált vagy sikított, ahogy azt Tom gondolta.
Ehelyett felpattant és gyorsan összeszedte a jegyzeteit, próbálván elmenekülni, azonban sajnos a gyönyörű fiú  megbotlott és a jegyzetei szétrepültek a levegőben, káoszt teremtve. Tom azonnal bocsánatot kért, amiért csak így betört és igyekezett segíteni a fiúnak összeszedegetni a papírokat.
- Nagyon sajnálom - mondta Tom, felkapva néhány jegyzetet és odanyújtva őket a fiúnak. - Nem akartalak megijeszteni.
A fiú ráült a sarkaira és halványan elmosolyodott, ahogy átvette a lapokat Tomtól, szégyenlősen, egyetlen szó nélkül.
- Mi volt az a dal, amit játszottál? A rasztahajú kérdése tele volt kíváncsisággal, ahogy megcsodálta a fiú gyönyörű arcvonásait. A zongorista vékony volt, a bőre sápadt és puhának tűnő, a haja sötét és hosszú és Tom sürgető vágyat érzett, hogy kinyújtsa a karját és megérintse. Ajkai pirosak voltak és teltek, amit Tom már észrevett, ahogy a fiú időnként megnyalta őket. És lágy, bársonyos barna tekintete volt, amit a sötét szemsmink még inkább kihangsúlyozott. Ő volt a legszebb teremtmény, akit Tom valaha is látott Isten földjén sétálni.
Tom megismételte a kérdést, nem türelmetlenül, de halkan. A fiú szomorúan mosolygott rá egy pillanatra, majd maga elé húzott egy papírt meg egy tollat.
Tom figyelte, ahogy a fiú ír valamit igen gyorsan. A fiú felnézett és megajándékozta Tomot egy meglehetősen lélegzetelállító mosollyal, miközben odaadta neki a kis jegyzetet. Tom szinte nem tudta róla levenni a tekintetét, de muszáj volt neki, hogy el tudja olvasni a lapon lévő üzenetet.

Szia, Bill vagyok.
Sajnálom, hogy nem tudok válaszolni a kérdésedre, mert néma vagyok.
A River flows in you-t játszottam, Yirumától.

Tom elolvasta újra és újra, miközben magán érezte a fiú intenzív tekintetét. Kicsit rosszul érezte magát a fiú miatt, de most végre megértette, hogy miért nem válaszolt először.

- Nem baj - válaszolta, elrakva a kis üzenetet, mosolyogva a csodálatos fiúra. - Az én nevem Tom és nagyon gyönyörű volt a dal, amit játszottál.

A fiú elpirult, mielőtt ismét írt volna valamit a papírra és odaadta Tomnak, közben figyelve őt.

Nagyon köszönöm, Tom.

Fordítói megjegyzés (xD először élből szerzőit írtam volna, aztán rájöttem, hogy hopp, most nem...):
Na emberkék, ez lenne az első fejezet. Hogy tetszik? Érdemes folytatnom?
Megjegyzem, hogy ez egy szabad fordítás, nem mindenhol követtem szóról szóra az angol változatot, ahol a tükörfordítás nem hangzott valami magyarosan, szinonímával helyettesítettem...